Nagy valószínűség szerint túl gyorsan hajtott az autójával Diogo Jota, és ezért történhetett az ő és testvére halálát okozó baleset, közölték a spanyol hatóságok, írja a Telex.
A hatóságok szerint az autó keréknyoma alapján minden jel arra utal, hogy átlépték a megengedett sebességhatárt, és szinte biztos, hogy Jota vezette az autót. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az autó defekt miatt sodródhatott le az útról, majd gyulladt ki benne a két utassal Zamora tartomány északnyugati részén.
A 28 éves Jotát július 5-én temették el családja és csapattársai jelenlétében. A temetésen azonban nem vett részt liverpooli csapattársa, a kolumbiai Luis Diaz, akinek a szurkolók már a távozását követelik, miután kiderült, hogy miért maradt távol az eseménytől.
A Marca szerint Diaz egy reklámszerződésnek eleget téve Kolumbiában bulizott és táncolt influenszerekkel, és a felvételek bejárták a sajtót, hogy miközben a csapattársát temetik, Diaz felhőtlenül nevetgél és influenszerekkel táncol. Az eset azért is kellemetlen, mert a hírek szerint Diaz és Jota jó barátok voltak, utóbbi az elsők között állt ki csapattársa mellett, amikor Kolumbiában elrabolták az apját.
____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!