Az Európai Unióban Magyarországon van a legrosszabb helyzetben a média a sokszínűség szempontjából, miközben egész Európát tekintve is csak Törökországban rosszabbak a médiaviszonyok még Magyarországhoz képest is.
Ez derül ki a Médiapluralizmus Monitorból (MPM), melynek 2025-ös kiadványa pénteken jelent meg, írja a 444.hu.
A felmérést a firenzei European University Institute-on működő médiakutató központ, a Center for Media Pluralism and Media Freedom készíti el.
A jelentés szerint a médiapluralizmus minden vizsgált területén jelentős hiányosságok vannak Magyarországon, az egyetlen olyan EU-s országban, ami a nagyon magas kockázati kategóriába került.
Idézik a Reuters Intézet felmérését is, ami szerint a hírmédiába és újságírásba vetett bizalom egész Európában Magyarországon a legalacsonyabb: a magyarok mindössze 23 százaléka hiszi el a híreket, amelyekkel találkozik. Az MPM kiemeli, hogy a magyar médiaszabadság és -pluralizmus romlása 2010 után indult meg, párhuzamosan azzal, hogy az Orbán Viktor vezette kormányok a többi demokratikus intézményt is elkezdték leépíteni. A legnagyobb kockázatot a politikai nyomás jelenti, de a meglévő piaci tendenciák sem kedveznek a kormánytól független sajtótermékeknek. Nemcsak a média, hanem a közönség is polarizált: a magyarok túlnyomó többsége a politikai nézeteinek megfelelő forrásokat követi.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!