A szállodai étterem fontos hely, hiszen itt a vendégek nemcsak étkeznek, hanem találkoznak, beszélgetnek is adott esetben a többi vendéggel, így alapvető benyomásokat szereznek a szálláshellyel kapcsolatban, főleg ha még jól is laknak közben.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt a – remélhetőleg nagyon is kellemes – élményt a szálloda brandjéhez kössék, ebben segíthetnek a Szallodatermekek.hu éttermeknek készült logózott termékei, melyek első látásra apróságnak tűnhetnek, viszont mégis fontos szerepet játszanak a vendégélmény formálásában.
Gondosan összeállított tartalommal, a szálloda logóját tartalmazó kialakításukkal az étkezés szerves részét képezik, közben pedig diszkréten kommunikálják a szálloda márkaidentitását. A következőkben áttekintjük, milyen kiegészítőkre kerülhet a szálloda logója.
Só és bors, az étel íze
Sokan bizonyára ismerik a mesét a királykisasszonyról, aki azt mondta szigorú apjának, hogy úgy szereti, mint a sót. Az apa elűzte, a lány végül boldogságra lelt a szomszédos királyfinál, aki az esküvőre a zord király atyát is meghívta, ahol minden ételt só nélkül kapott. Ekkor döbbent rá, hogy milyen szépet is mondott neki a lánya.
A vendégek ízlése különböző, ezért gyakran előfordul, hogy valakinek a legharmonikusabban összeállított ételből is hiányzik egy csipet só vagy éppen bors. Ezeket könnyen el lehet helyezni a szálloda logójával ellátott kis csomagokban az asztalon, ez igazán higiénikus megoldás, nem mellesleg remek reklámfelület.
Cukor – a bűnös élvezet
Egyrészről ma már tudományos tény, hogy a feldolgozott cukor fogyasztása nem a legjobb, ami a szervezettel történhet, másrészt viszont a szálloda nem egészségtábor, a vendégek felnőtt emberek, és sokan a reggeli kávé és tea fogyasztásához igényelnek némi édesítést.
Az egészségtudatosságot az igények kiszolgálása mellett is promotálhatja a szálláshely, hiszen egyrészt a tasakok adagolása segíthet féken tartani a cukorfogyasztást, másrészt a barna cukor és édesítőszer felajánlásával alternatívák is adhatóak a leginkább káros verzió mellé.
Az előre adagolt, logózott kiszerelés ebben az esetben is egyszerre szolgálhatja a praktikumot, a higiéniát és a márkaépítést.
Nedves kéztörlő – kényelem és higiénia
Bár az éttermekben az étkezésekhez legtöbbször textil szalvétát kínálnak, a nedves kéztörlő extra kényelmet biztosíthat, főleg mondjuk egy hamburger elfogyasztása után, amit csak a legelvetemültebb etikett kedvelők esznek késsel és villával. De nagyon hasznos lehet büféreggelik esetén vagy egyéb snackfogyasztás alkalmával is.
A friss illatú, gondosan csomagolt kéztörlő az igényesség és a törődés jele, amit nem érdemes elspórolni a vendégtől.
Ezek az apró, jól átgondolt kiegészítők hozzájárulnak a vendégélmény színvonalának emeléséhez, miközben a pozitív élményeket – diszkréten és elegánsan – a szálloda brandjéhez kapcsolják.